50 Cent legerősebb albuma az első, a Get Rich Or Die Tryin’, a leggyöngébb pedig a második, a The Massacre volt. Azóta megjelent a balhézós körülmények között kiizzadt Curtis, és Eminem Relapse visszatérésének éve lett az ideje, hogy Curtis James Jackson lehiggadva, kitisztult fejjel, kizárólag saját produkciójára koncentrálva kiadja negyedik stúdióalbumát.
A Before I Self Destruct egy rendkívül sötét anyag az ígéret szerint, amely teljesült is meg nem is. Valóban bővelkedik keménykötésű, kriminális számokban, azonban 1-2-3 maffiózónótát követően menetrendszerűen érkezik az adott virulós, felszabadult hangulatú, nőzős szerzemény. És ez eddig is éppen eképpen volt.
A rövid, ám ütős The Invitation tökéletes intro, az egész lemez legborzongatóbb példánya. Az alapvetően gunyoros hangvételű Jackson rapje ebben szokatlanul dühöngő és agresszív. A refrénben nagyvonalúan megkér rá bennünket, hogy nézzünk fegyverének csövébe.
A kezdőtrack már oly borús, hogy rögtön a vidám, Snoop Dogg-feelingű, női vokálos Then Days Went By követi.
Aztán jön a westernes Death To My Enemies, amelynek címe önmagáért beszél, a lemez legkiválóbb alapjával rendelkező, vészjósló, lövöldözős So Disrespectful, valamint a titokzatos, suttogós Psycho, amelyben Eminem is közbeszól. Eminem rendszeres vendég a 50 Cent-albumokon, a legemlékezetesebb teljesítményt nem a Psychóban, hanem a Peep Show-ban nyújtja.
A leszámolós, beparáztatós dalok sorának a játékos dallamú, kattogós-csilingelős Hold Me Down vet véget 50 higgadt énekével.
A Crime Wave-vel összefutottam mixtape-en is, de nem kellett volna, mivel meglehetősen monoton és jellegtelen alkotás, talán a legunalmasabb a lemezen. Nem úgy a zseniális Stretch, amelyik magabiztos, öltönyös-szivarozós-kaszinós életérzést áraszt. A lomhán lépegető Strong Enough egy fokkal hatékonyabb a Crime Wave-nél, viszont ez sem hagyott bennem túl mély nyomot.
A Curtis egyik csúcspontja a brilliáns I Get Money volt, és zeneileg azt próbálja utánozni a Get It Hot, persze közel sem sikerül oly remekül. A cyberháttér és a pörgetős-dadogós refrén megvan, mégsem annyira felemelő, mint párja.
A Gangsta's Delight a következő igazán értékes darab, fogós, vérbeli hip-hop, aláfestése pedig mansonosan elektrós.
A fölényes I Got Swag nyelvnyújtogató stílusa kissé a Man Down-hoz hasonlatos, noha témájuk eltérő, mindkettő igazi 50 Cent. Ezzel egy rakás parti-hitet a nyakunkba kapunk. A dallamos és húzós Baby By Me-ből méltán lett klipnóta, csakhogy az afféle andalító-altató termékekből, amelyeket a Do You Think About Me és a záró Could've Been You képvisel, elegendő lett volna egy. Az Ok, You're Right az In Da Club klubmisztikumát teremti meg újra.
Külön bekezdésben tárgyaltam a "gengszteres" és a "csajozós" trackeket, érdemes megszámolni, hogy a beharangozás ellenére bizony egyáltalán nincs túltengés előbbiből, ám ezzel semmi gond. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy 50 Cent jóval kevesebb vendégelőadót szerepeltet, mint 2007-ben. A Get Rich Or Die Tryin’-t nem éri utol a Before I Self Destruct, de kétségkívül minőségi és méltóságteljes kiadvány, én a Curtis album mellé helyezném.
Utolsó kommentek