Az Animal Cannibals a hip-hop Tankcsapdája, és nemcsak azért, mert a rap-formáció csakugyan 2009-ben lett 20 esztendős. A honi köztudatba beékelődött, megbízható, közmegbecsülésnek örvendő slágergyár, amelynek bezárása körülbelül akkora űrt hagyna maga után az országban, mint ha hirtelen véget érne a Barátok közt. Szóval szuper, hogy létezik, bár ahogyan a sorozatot, az ő produkciójukat is csupán szórványosan követtem.
Albumuk, amelyet elejétől a végéig ismertem és szerettem, a Reggel, délben, este. Az volt a legelső, kedvenc zeném, még kazettán hallgattam ronggyá. Ötletes, témagazdag, változatos kiadvány tele kedves, fogós dalokkal, úgyhogy nálam az a kiindulási alap.
A Rap Diszkó nem valami friss cucc, 2008-ban jelent meg. A kannibálok pályafutásuk kezdeti szakaszában igen sűrűn kotyvasztottak (4 év alatt 4 album), a 21. századra ez a szorgalom sajnos lanyhult, eképp lehetséges, hogy míg a szintén nem kapkodó Tankcsapda 10 stúdiólemezzel készült el 2009-re, addig az Animal mindössze 7-et adott ki 20 év leforgása alatt.
Nos, térjünk a lényegre: a Rap Diszkó nem annyira megkapó hallgatnivaló, mint a korai Reggel, délben, este, de a kötelezőt hozza, vagyis sirály. Több a nyelvi játék, mint egykoron („bakelit elit”), ez pozitív, ugyanakkor rengeteg a vendégelőadó, ami ellenben egy ponton túl már zavaró, még akkor is, ha gyakran azok is emlékezeteset dobnak bele a nyelvesztétikába („tik-tak, pirkad, mikor lesz tip-top topon a tombolás”). A magyar Eminem, Sub Bass Monster többszöri fölbukkanását persze nem bánom.
Az előadást az első három szám egyként vezeti be: ezek tematikára megfelelnek egymásnak, hódolat a műfajnak („mindenki hip-hopra dance-el”). A bulizós és nőzős dumák rendre úgy állnak nekik, ahogy régen, a gúnyolódás szintén (Kérek egy puszikát! - Mutasd a hátad!), azontúl a tartalom ezen a lemezen időnként átcsap közönségesbe, ez már a VIVA Chart-vezető Budapest nyáronban megfigyelhető, a Görbül a tér pedig kifejezetten undorító, túlzásnak érzem. Azért szerencsére ebből nincsen túltengés, a hozzájuk méltó játékos, komikus, kedélyes textust lényegében az ízlésesebb fajtából hozzák.
Az a problémám, hogy hiába nagy műgonddal megírtak a szövegek, nekem hiányzik az olyan bájos történetmondás, mint a Hawaii nyár, továbbá nincs Edd meg a telefonom-szintű szürreális mese és romantikus-erotikus hot hit, akár az elbűvölő hangulatú Az én ágyam túl nagy, se olyan meghitt mélázás, mint a Vasárnap reggel. Ehelyett némileg átvették az undergroundra jellemző témákat, rendőr- meg kidobóoltás, öntömjénezés, illeszkednek az éppenséggel szerepeltetett, vagányabb, beszólogatós kollégákhoz, csakhogy ez sokat elvesz az Animal anno megszeretett varázsából. Kicsit jellegtelenné válnak ezáltal a versék. Az elmélkedős-filozofikus Nincs ándu mindenesetre nagyszerű befejezés („az életben nem működik a Ctrl Z”), ősi önmagukat idézi (A pénz nem minden). Pontosabban egy kurta skit zárja az albumot, amelyikkel beállnak azoknak a sorába, akik panaszkodnak az illegális zenebeszerzések miatt.
A nyitó Rap Diszkó kapásból büntet, a Hey DJ!-nek elektrós alapját emelném ki. A Régi cucc zenére, énekre és mondanivalóra egyaránt kitűnő, viszont két felejthető szám követi. A klipes Csillogjon, csörögjön! megint üt, végre valaki leoltja a műmájereket. Ez után pedig két baró darab érkezik. Hagyományosan 19 trackből állnak az AC-albumok (egyik 19, másik egy híján 20), és ezek között óhatatlanul van annyi telitalálat, hogy érdemes legyen begyűjteni az anyagot.
Összességében úgy tűnik, hogy nálunk frankón működnek a hiphop-duók: ott ugye Akkezdet Phiai is. Én mégis azt javaslom annak, aki hazai hiphop-lemezt akar vásárolni, hogy legelőször az Animal Cannibalshöz forduljon, azután jöhet Akkezdet meg Sub Bass.
Utolsó kommentek